Szégyellnivaló dal

Mit tettél velem?
Világot építettél
a szívemben,
templomot csak neked
ezret építtetek,
s a világban, amit bennem
te létrehoztál,
sok kicsi ember
most is mászkál.
Sírnak, nevetnek,
dolgozni mennek,
kicsit talán géppé is válnak,
mint mi rossz napokon,
mikor a fények is árnyak.
Egy nép lakik bennem, a tiéd,
és szégyenfolt ég arcomra,
ha még tekintek feléd,
vissza, vissza a múltba.
Kis titkunk ez, még te se tudod,
szívemben hordozom tompán,
emléked utánam kullog,
mint az emberek a járdán.
És nem látják, ha bármelyik
szája sírásra görbül,
ha bármelyik megfeszül
a bútól vagy örömtől.
Sírásod harangként kondul,
a fényképedet én
magam tépném ketté;
utállak, mondhatatlanul,
hogy annál csak magam
szeretem kevésbé.


(Szégyellnivalóan rossz vers lett.)