Fényjáték

Gyertya vagyok, fénylő, fehér,
ágyam hideg, cifra vas.
Lángom, ami égig elér,
folyékony viaszt fakaszt.
Gyertya vagyok, világítok,
ha féli szemed a sötétséget,
és ha felém nyújtod karod,
simogatva melengetlek.
Ha tűznek látsz csak, megégetlek,
ha zsinórnak, meggyújthatsz,
és miközben bántlak téged,
elégetem magamat.

Üveggolyók

Nehéz vánkosával betakargat majd az idő,
s csak kereslek titeket, kutatlak bennetek,
mint üveggolyókat, miket gyerekként vettem elő,
s most akárhogy keresem, egyetlent sem lelek.
Kidobtam mindet, vagy gyerekeknek adtam?
Nincs a kosárban, a zoknisfókban!
Nincs sehol egy sem, mégis hallani vélem,
ahogy átgurulnak halvány szellem-szívemen.