Visszhang

Távolabb, csak minél távolibban
kerestem a hasonlót és megtaláltam -
megrajzolja magát a táj, ha egyre
szélesedik kint a homály.
Látja, amit látni akar a vak,
betűk vannak, a szavaknak
értelme nincs, formája nincs, csak
visszhangja maradt meg a hangodnak

Óda a termoszhoz

évekkel ezelőtt a barátnőmnek egy termoszt adtam a születésnapjára. szerettem volna egy rövid, vicces verset írni még emellé, hogy emlékezzen rám, de végül megszületett az a vers, amit mind közül a legdepresszívebbnek gondolok, kivéve persze, hogy viccesnek indult. nem maradt az. írtam már szomorúbbat, meg talán jobbat is, de a körülmények miatt mindig ez lesz a legkülönlegesebb számomra.

Óda a termoszhoz

Télen melegen, nyáron hidegen
tartod italomat.
Magasabb tudat
rejlik benned, mint másban s bennem.
Titkok őrzője, csakis te tudhatod
a nyelvem selymesítő hőfokot,
oly egyek vagyunk már te meg én,
hogy néha azt hiszem,
én vagyok a termosz és
te iszol belőlem -
hogy nyomorult életem nem más,
csak egy kávé,
mit annak őrzök, ki még szomjas lehet -
hogy voltam a tied, és leszek még másé
mielőtt kiöntenek.

Láthatatlan

ha lehetne úgy, hogy ne lásson senki,
ha lehetne ezentúl láthatatlan lenni
én nem fedném fel már az arcomat:

láttam elegeket és láttak elegen,
lennék, mint se holt, de se nem eleven.
bolyongnék tétován, pénzt lopnék, ennivalót,
csak magam szolgálnám - nem tennék másnak jót.

se vonatra, repülőre nem adnék én pénzt,
nem játszanék csodatevőt, sem pedig bűvészt.
de vízen járnék, mint Jézus, mert testem
nem érezné a tócsa, és az óceán sem.

megfordulnék mindenhol, a várost,
azt járnám be előbb.
átsuhannék, mint a huzat a tömegek között,

nem félnék, hogy kirabolnak, bántanak,
a háborút, azt se félném én,
mert láthatatlan volnék, mint könny
a halottak szemén.

bejárnám a sivatagot, minden homokszemen
megpördülne puhán nem létező testem.
ott járnék, hol semmi sincs,
hogy még semmibb lehessen,
hogy azt, hogy vagyok, talán még
én is elfelejtsem,

s mikor mindenki a világon már
meg-nem-látott engem,
csak neked mutatkoznék,
ha hozzád hazaértem.

Legyen csak, legyen

betemette ami volt
a majd eljönni fogót,
a soha el nem jöttet
a mért nem szerettél meg,
a mindig megmaradót
az énnekem soha se volt -

- s ha vissza-visszagondolok,
sose álmot hoz a homok;
kaparja-marja a szemem,
úgy, hogy a vérem kiserken

születtem vagy csak úgy lettem?
nem haltam, mégis temettem.
vagyok-e én még, vagy voltam,
voltam-e élő, és hol van,
hol van az ég felőlem?
kivesztem énbelőlem.
hol van a föld alólam?
nem földön járok - mocsokban.
de nálad a szívem, jó helyen
ne hagyd el, legyen, csak legyen,
mert más miért karcolgassa,
ha összetörni úgyse tudja?