Ne hagyj meg annak, ami most vagyok.
Add, hogy helyem legyen az élők közt.
Ne adj, ha nem érdemlek holnapot,
ha keselyű köröz fejem fölött.
De hagyj meg annak, ami most vagyok,
bár fele annyi, mint ami lehetnék -
húsz éve nevelnek már fagyok,
és rég nem számolom, mi jön még.
Nézd, süllyedek, de mindezt állva teszem.
Isten egyik legrosszabb fia vagyok.
Mindenki elmegy, ki marad hát nekem?
Gyermek vagyok, s félelmeim: a nagyok.
De hagyj meg mégis, sziklából talán
virágot növesztek, forrást fakasztanék,
ha meghagynál, mit nekem magány?
Élnék, úgy, ahogy nem éltek még!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése