Halott ez a város.
Sötét, magányos,
ráhordja magát a föld.
A lakói holtak,
vagy tán nem is voltak,
én keringek szüntelen
át a meszes ereken.
Ismeretlen szív pumpál,
miként a vért,
szomjazom az életet,
mint munkás a bért.
Szomjazom a nyugalmat,
mint más a vizet,
eladnám a lelkemet,
ha lenne kinek.
És mellkasomban talán
csak a semmi dobog,
halott ez a város,
s én is halott vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése