mint a mindig el-elhajló fű,
és a fák levelei, amíg meg nem halnak.
Zöld, mint a ritka papagájok,
érésre váró gyümölcsök,
és a kórházakban a falak,
- merthogy nyugtató szín,
és ahol ki-be jár a halál,
oda be-be lopnám magam, s néha
a lázálmokban feltűnnének
jádeszínű madarak, és
árnyékkal foltozott tájak,
s kik meghalni mennek, azok mind,
mind rólam álmodnának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése