Jól vagyok, csak éppen
nem hallom a szavakat,
de látom, miképpen
folynak a falról,
s ott alant
egy repedésben megülve
feltorlódnak mind,
és gyűlnek...
ne nézzetek együgyűnek -
nem bírom már elviselni,
ezt; az emberi beszédet.
És látom, ahogy a sarokban
- jól vagyok! én? soha jobban! -
minden "nem" és minden "viszlát"
vájják a maguk kis karcát.
S jól vagyok, ha nem is bírom,
de nagyon-nagyon azt kívánom,
bár nekem is lenne annyi
fontos teendőm mint neked,
bár te írnál hajnal négykor
nekem szerelmes verseket,
s bár körüled keringene
legalább már négy-öt hete
az a néhány szó, amit már
el sem visel a fülem:
"ráérek majd valamikor...
egyelőre, kedves - de nem."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése